Nem tudom, hogy ki hogyan birkózott meg azzal a ténnyel, hogy a gyerekek felnőnek, és kiröppennek, és teljesen más szerepet töltünk be egy idő után az életükben. Én megmondom őszintén, hogy nagyon megküzdöttem az érzéseimmel ezzel kapcsolatban. Talán az volt a legrosszabb, hogy az eszemmel tudtam nagyon jól, hogy ez az élet rendje, és hogy szinte csalódott lennék, ha azt látnám, hogy nem boldogulnak egyedül, vagy nem arra törekednek, hogy egyre önállóbbak legyenek, hogy saját életük legyen, de a szívem minden pillanatban összeszorult amikor azt éreztem, hogy változik a szerepem, és már nincs rám szükségük, legalábbis nem olyan szinten vagy formában, mint annak előtte. Ma már azt tudom mondani, hogy megemésztettem a dolgokat, és hála a jó égnek minden együtt töltött pillanatot élvezni tudok kesergés és szomorkodás nélkül, mert azt érzem, hogy bár más viszony van köztünk, a kötelék és a szeretet nem változott.
A minap például megesett, hogy már én kaptam tőle egy megoldási javaslatot, egy ajándékot, egy ötletet. Panaszkodtam neki ugyanis a legutóbbi sétánk során, hogy a cipőim sarka folyamatosan és sajnos nagyon gyorsan tönkremegy, mert sokat vezetek, és sajnálom a cipőimet, de nem igazán szeretem a váltócipő használatát mert nagyon macerás és időigényes nekem.
Ő pedig nem sokkal később egy kis találmánnyal jött haza, ez pedig nem volt más, mint sarokvédő cipőre. Először elég furcsán néztem rá, de aztán amint kipróbáltam ezt a kis eszközt rájöttem, hogy hihetetlen hatékony és kényelmes a használata ennek a kis cipősarokvédő eszköznek. Tehát ez az én kislányom első olyan megoldása számomra, amivel már ő nyújt segítséget, és nem pedig tőlem vár megoldást. Új mérföldkő az életünkben. És ma már örömmel tölt el, nem pedig nehéz érzésekkel.